Sokat gondolkoztam azon, mikortól beszélhetünk a mi családunk történetéről. Ez egy fontos időpont, 1974. november 4-én este 11 óra. Amikor a Gólyabálunkon találkozott egy budai lány és egy Bakonyban született balatonfüredi fiú. Hoztuk magunkkal tót, székely és sváb őseink minden örökölhető jó és rossz tulajdonságát. Hamar kiderült összetartozunk, így négy év után házasság lett kapcsolatunkból. Mindketten építgettük karrierünket és született három gyerekünk, Andrea, Balázs és Ádám. A körülmények gyorsan változtak és egyszerre csak saját vállalkozásunkban találtuk magunkat, mely már 23 éve meghatározza egész családunk életét. Gyerekeink tanultak, sportoltak, felnőttek, családot alapítottak lett vejünk Tibor, menyeink Ágnes és Veronika, eddig három csodás kisfiú unokánk Bence, Kornél és Dani. 10 évvel ezelőtt Csopakon vettünk egy kis szőlőt visszatérve gyökereinkhez lelkesen műveltük és tanultuk a bor készítés rejtelmeit. Férjem ötletén felbuzdulva családunk úgy gondolta csináljuk ezt nagyobb méretben. 2014-ben lett az ötletből a Balatonfüred Csopaki borvidéken egy szép 2ha-s szőlőültetvény Balatonszőlősön és építettünk egy pincét is. A Vesztergom pincét, mely az egész család szívügyévé vált, mindenki igyekszik, tanul és dolgozik, hogy minél jobb borokat csináljunk. Nem felejtjük el, hogy az első a szőlő minősége, igyekszünk bővíteni a területet és új fajtákat behozni a választékba. Szeretnénk megmutatni, hogy milyen borokat lehet készíteni sok odafigyeléssel, ötvözve a hagyományos és új eljárásokat . Nagy örömünkre, már az első szüretből sikerült Nagy aranyérmes bort készítenünk, szürkebarátból. Ez családi pincészetünk eddigi története, s jó tudni van aki majd tovább írja.

Vesztergomné, Mária